Olvasom immár az Origón, hogy mi van a balatoni süllővel. Kicsit szomorú leszek. Valahogy kezdi elveszteni az emberiség a realitásokhoz való viszonyát, és ez nem csak a balatoni süllővel kapcsolatban van így.
De akkor nézzük egyelőre csak a süllőt.
A balatoni süllő tényleg egy kincs, de van némi rossz szájízem, ha a balatoni akármire épülő turizmusról hallok. Ne akarjunk semmilyen balatoni turizmust, amíg nem találjuk ki, hogy azt hogyan lehet tartalmasan, fenntarthatóan csinálni. Mivel a süllőből nincs végtelen forrás, nem tartom ab ovo jó ötletnek a felvetést, csak úgy, ha bizonyos paramétereket, ha nagy szavakat akarnék használni, stratégiai célokat előre definiálunk. Jelen pillanatban egy cél van definiálva, szerintem az is rosszul, mint azt alább szándékaim szerint kifejteném: legyen sok süllő.
Persze, legyen, legyen sok, alapuljon erre turizmus, legyen minőségi gasztroélet a Balatonnál, ne csak egy tücsök csináljon nyarat. Tegyük fel, hogy sok süllő van a tóban. Milyen turizmust tudunk rá csinálni?
Jelenleg gasztrót nem: a Kistücsök szinte az egyetlen valamirevaló étterem a tó mentén. Volt szerencsém a nyáron az északi parton bolyongani keveset, hát, nincs annyi és olyan negatív jelző, ami le tudná írni a gasztronómiai helyzetet, vagy a szerencsém mennyiségét. A tó körüli vendéglátás nem képes minőséget szolgáltatni, attól pedig mindenkit óvnék, hogy a Balatonnál megint (még mindig?) a mennyiségi turizmus legyen a fő vezérelv. Ezt már láttuk, nyáron látjuk, nem hiszem, hogy ennek a parttalanná tétele jót tenne a tónak.
A gasztroturisztikai felhasználásnak, már ami az éttermeket illeti, van egy másik komoly gátja: nincs olyan halászati tevékenység, ami legálisan el tudná látni süllővel a Balaton menti éttermeket. A halászati törvény változása, valamint a halászat más okból fontos nonprofit jellege miatt (egyébként a szájtépésem jelentősebb része ide fog tartozni) ez még inkább korlátozódni látszik. Jelenlegi törvényi szabályozás miatt, de egy sor más okból is a halászat nem tudja, a horgászatnak pedig nem szabad a kereskedelmi süllőmennyiséget a tóból kitermelni.
Nem mondom, hogy a gasztroturizmust ki kellene zárni, de itt a legnehezebb előremozdulni.
Horgászturizmus? Na, ez már érdekesebb. A tó partján nem ismeretlen a külföldi, aki süllőzni jár ide, hajót, szállást bérel, és igen, az apartmanban elkészíti a süllőt. Valamennyire felkészült az infrastruktúra erre, zimmer oder apartmann frei mit boot már most is létezik. A halászati törvény változása megteremti a turistajegyet, helyi ember elmehet vezetőnek, stb., merthogy eddig ez kicsit ha szürkén működött.
Na, és akkor miért nincs sok süllő? Hogyan lehetne többet "csinálni"?
A Balaton ökológiai rendszer, többek között, de legalábbis süllőt ökológiai rendszerként "termel". Nem halastó, ahol az ember termeli a halat. Egy ilyen vízben a bárminek a "csinálása" elsődlegesen semmiképpen nem halászati kompetencia. A Balatonba ugyan tényleg raknak előnevelt süllőt, ahogyan azt Füstös Gábor is említi, de nevetséges, hogy ez egyáltalán felmerül, mert ez a mennyiség több nagyságrendlieg tér el a Balatonban potenciálisan kikelő, "előnevelődő" süllők számához képest. Még úgy is, hogy a Balatonban nem csak a süllő biomasszája nagyon alacsony, általában a halé az.
Zárójelben. Csak azt a két, cikkből származó adatot érdemes összehasonlítani, hogy évente 60 000 db (!!!) kissüllőt helyeznek ki, illetve 100 tonna süllőt fognak ki. Tegyük fel, hogy a kifogott süllő le tud ívni (mert méretes, amely méretet elvben úgy állapítja meg a halászati hatóság, hogy a hal le tudjon egyszer legalább ívni), ez 50 tonna ikrás süllőt jelent (kicsit többet, mert süllőnél a lányok nagyobbak lehetnek, de számoljunk ennyivel). A süllő testsúly kilogrammonként (ahány kilós egy süllő, annyi darab ikra) kb 200 000 db (!!!) ikrát raknak le (már itt látszik, hogy egy kilós ikrás süllő potenciálisan több ikrát rak le, mint 60 000!). Ez azt jelenti, hogy 50 tonna süllő (és ez csak a kifogott!) potenciálisan 5000X200000 db (százmillió darab!) kis süllővel tudná megajándékozni a Balatont. Persze felmerül a kérdés, hogy jól van-e meghatározva a süllő méretkorlátja, le tud-e ívni a süllő rendesen minden évben. Ugyanez hogyan alakul a táplálékhalakkal? A táplálékszervezetekkel?
Az alacsony hal biomassza annak köszönhető, hogy a Balaton vize - szerencsére - egyre szegényebb tápanyagban. Azért szerencsére, mert ez a tó alapállapota, emiatt nem túl gyors rajta a szukcesszió. Ezt az alacsony tápanyagtartalmat korábban a jelentős vízdinamika (vízszintváltozások) és a part menti nádasok, berekrendszer szűrőhatása biztosította. A nagy produkciójú '60-'70-'80-as évekbeli állapotot a téeszes mezőgazdasági termelés vízgyűjtőn kijuttatott túl sok műtrágyája, illetve az ennél korábban bekövetkezett vízrendezés, a nádasok, berkek Balatonról lekapcsolása okozta. Azok, akik erre az időre aranykorként emlékeznek nem veszik figyelembe a halpusztulásokat és az ezzel részben kapcsolatba hozható vízivirágzásokat (alga túltermelődést). Ekkor ugyan sok volt a hal a Balatonban, így süllő is több volt, de a nyálkás balatoni víz, valamint időnként a haldögök nem vonzanak turizmust igazán. A híres balatoni süllő minősége is megkérdőjelezhető így (pl. toxikus cianobaktériumok jelenléte miatt). A tó vize, annak tápanyagtartalma (illetve annak hiánya) tehát jelenleg nem csak turisztikai szempontból előnyös, hanem ökológiai szempontból, és (minőségi) gasztronómiai szempontból is optimális. Haltermelési (sic!) szempontból nem jó, illetve nem optimális, tehát ez önmagában valóban egy faktor a kevesebb süllő mellett, viszont a minőségnek nagyonis jót tesz!
A gondolatot továbbfűzném Woynárovich professzor rákbetelepítésétől, illetve a fent is taglalt tápanyag szegénységtől. A cikk (vagy az Origónak nyilatkozók) szemérmesen hallgatnak arról a tényről, hogy a fent említett világhírű professzor felelős a nagy balatoni busatelepítésért is.
Mi a baj a busával? Erről már irtam itt, a linken megtudhatók az általánosságok. A Balatonban ezen kívül az, hogy eleszi a táplálékot az őshonos halak, így a süllőivadék és a süllő táplálékhalai elől. Mielőtt legyintene erre a kedves olvasó, érdemes azt meggondolni, hogy a busa biomasszája a Balatonon nemhogy a süllőét haladja meg legalább egy nagyságrenddel, de a tó összes halbiomasszájának közel a felét is kiteheti egyes számítások szerint. Ez nagyon súlyos aránytalanság. A tóban megtermelődő amúgy is kevés táplálék, plankton java része nem a süllő, mint csúcsragadozó felé áramlik, hanem a busa, mint ragadozók számára mérete, sebessége miatt nem hozzáférhető, horgászok által nem fogott, halászok által nagyon macerásan kipucolható faj felé. A kipucolásról két dolog. Egy, ha nem fogja tudni megoldani az ember, akkor a természet betegséggel, táplálékhiánnyal, vagy egyéb módon el fogja intézni ezt a mennyiségű, nem odavaló halat. Nem lesz szép, az tuti. Ekkor fel sem fog merülni a süllő, mint gasztronómiai csúcs. A másik, hogy az évtizedek óta tartó gyérítő halászat ellenére nincs különösebb állománycsökkenés, sőt. Ez vagy annak az eredménye, hogy nőnek, mint a bolondgomba (meddig?), vagy utánpótlása van. Két helyről lehet lehet utánpótlás. Vagy ívik a balatoni befolyóknál (amire a professzor anno, a telepítéskor letette a nagyesküt, hogy nem fog..., ennek ellenére vannak erre utaló jelek), vagy az észak-somogyi halastavakból folyamatosan szöknek ide újabbak. Utóbbi esetben ez az egész történet süllőgasztroforradalmastúl, turizmusostúl egy komplett hazai ágazat (a halászat) jelenlegi legelterjedtebb, úgynevezett polikultúrás halnevelési módszerét teszi alapjaiban megkérdőjelezhetővé egy sor megfontolás alapján.
És mi a baj a professzorral? A fentieken kívül süllő szempontból igazából semmi. Viszont a fentiek is azt mondatják velem, hogy hiába volt nagy hatású professzor, a reális szakmai értékelését nem spórolhatja meg a hazai ökológus és halász szakma.
Összefoglalva, a Molnár B. Tamás által szorgalmazott "süllő életkörülményeinek javítása" program elsődlegesen busa kérdés, ha a tápanyaghiány felől közelítünk. A tápanyaghiány viszont ahhoz is hozzájárul, hogy a süllő kivételes húsminőségű legyen. Másik fontos kérdés, hogy megfelelően van-e hasznosítva jelenleg a süllő? Van-e elég természetes szaporulat? Jók-e a jelenlegi szabályok?
Megérkeztünk az eredeti cikk szerint a fő ellenséghez. Szegény kárókatona évtízezrek óta a süllő ellensége, ennek ellenére köszöni mindkettő, jól elvannak. A fent boncolgatott tápanyag hiány és busa probléma mellett a természetes eredetű fogyás ökológiai szempontból nehezen értelmezhető. Szerencsétlen kormorán dolga az, hogy halásszon. A süllő pedig, akármilyen buta, védekezzen és túlszaporodja a ragadozóját (jelzem, ez nem csak a kormorán ökológiai szempontból, de az ember is!). A kormorán, mint probléma főellenségként való kezelése megint a Balaton halastóként tekintése esettel állunk szemben. Pedig gasztronómiai szempontból nekem sokkal szebben és igazabbul hangzik, hogy a balatoni süllő azért is ilyen finom, mert butasága ellenére elkerülte a kormoránt is, ezért tudott a tányéromra kerülni.
Nem akarom azt mondani, hogy a kormoránnal nincs semmilyen gond, mert halastavaknál van. De itt a halasgazda (és egyébként a balatoni halászati hasznosító a Balatonon is) be tud avatkozni, nem kell senki másra mutogatnia. Főellenséget kiáltani meg annyira sem.
Ha már a halasgazdánál tartunk és következik a hallopás az Origós cikkben: a halászati hasznosító feladata a halőrzés megszervezése is. A kormorán mellett ez is olyan dolog, ahol nem lehet másra mutogatni.
Mindösszesen, egy természetes víznél, abból származó bármilyen haszonvételnél mindenképpen szempont az, hogy ökológiai értékelése is legyen mind a problémafelvetésnek, mind az emberi beavatkozásoknak. A süllő esetében elsődlegesen a busa kérdést kellene megoldani, ezzel párhuzamosan, ha erősödik várhatóan az állomány lehet elgondolkozni, hogy milyen haszonvétellel juthat el a gasztronómiai hódító útjára.
Kiegészítés: a vidékfejlesztési miniszter minap betiltotta a balatoni halászatot. Gyakorlatilag a horgászok magáncélra fogott zsákmányától eltekintve nincs balatoni fogas. Például a Kistücsök nem tud legálisan süllőhöz jutni, amíg ez a helyzet nem rendeződik, hiszen a horgász nem értékesítheti az általa kifogott halat.
